Az antimédia gondolata akkor született, amikor a média-fétis mesterséges fénye világosabbá vált a napnál.
Az antimédia-állapot abban a pillanatban tudatosodik, amikor ráébredünk, hogy az információs szupersztrádán csak a forgalommal ellentétes irányban lehet közlekedni.
Az antimédia érdeklõdési köre felöleli az összes eddig feltalált mediatizáló technikát és praktikát, a távolra látástól (távcso) a távolra ölésig (telematikus háború), valamint az emberi tapasztalás bárminemû kisajátításából és gyarmatosításából következõ társadalmi jelenségek teljes tárát.
Az antimédia tehát a manapság majd minden cselekvést átfûtõ médialáz diagnosztizálása és a majdnem minden gondolkodást elborító média-paradigma uralmának megkérdõjelezése.
Az antimédia belátja (M. Foucault nyomán), hogy egy kornak csak egy episzteméje lehet és hogy azt csak terrorral lehet fenntartani. Következésképpen egyetért azokkal, akik a hálót fórumnak tekintik, de nem feledkezik meg arról sem, hogy a fórumoknak mindig akadnak tiránusai.
Az antimédiát egyesek csupán porszemnek tartják a médiacirkusz porondján vagy kellemes kromatikának a média-melodráma kísérõzenéjében, de akadnak olyanok, akik a média-biznisz reklámfogásának tekintik, mert felfedezték (ld. R. Hamilton), hogy ICON és COIN ugyanazon szó félreírt változatai.
Az antimédia nem mûfajspecifikus, tehát nem a mûfajok mellett vagy ellenében határozza meg magát. Ezért nem az inframediális törekvések (intermédia) és az ultramédia (multimédia banzáj) közötti vita eldöntésére vagy folytatására kötelezi el magát.
Az antimédia- akárcsak a médium- önmagában üzenet.

(1997)